2014. január 18., szombat

Búbos libacomb

...és hogy lesz neve egy ételnek? Úgy hogy nem úgy sikerül ahogy eltervezed, viszont az eredmény önmagáért beszél. Mint ahogy a káposztával töltött libacomb esetében is történt.
Sütés közben azonban a combon lévő bőr kiszakadt, így viszont a káposzta mint egy korona úgy sült rá a húsra... és nagyon finom lett.

Hozzávalók: 4-5 libacomb, 40 dkg savanyú káposzta, 20 dkg füstölt húsos szalonna, kevés olaj, só, majoránna, 1 nagyobb alma, 2 nagy vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma
Köretnek: rizs, mexikói zöldségkeverék
A libacombokat jól megmossuk, megszárítjuk. A savanyú káposztát átmossuk, apróra vágjuk, a füstölt szalonnát kockázzuk. Serpenyőben a szalonnát megdinszteljük, erre kerül a káposzta, majd némi víz. 15 percig pároljuk. A libacombon a bőrt kissé fellazítjuk, megtöltjük a káposztával. Ha szükséges a húst hústűvel vagy fogvájóval rögzítjük.
Egy nagyobb tepsi aljára helyezzük a felszeletelt hagymát, almát és fokhagymát - erre jönnek a töltött húsok. Meglocsolom olíva olajjal majd lefedve mehet is az előmelegített sütőbe. Körülbelül 1- 1,5 óráig sütöm de inkább kisebb hőfokon. A végén a fóliát vagy fedőt leveszem, és a tetejét megpirítom.
Köretnek zöldséges rizst készítettem.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...