2018. május 17., csütörtök

Spárgás pulykaapróhús fehérboros-tejszínes mártásban

A minap egy kedves osztrák ismerősöm lepett meg friss sprágával, ami mellé még finom sonkát is hozott. A spárga nagy kedvencem, de nagyon nehéz igazán frisset vásárolni. Azt már tudom, hogy ha frissen megvesszük és nem tudjuk rögtön feldolgozni, a spárgákat vizes konyharuhában kell a hűtőben tárolni, ahol még néhány napig megtartja ezt a frissességét. És tényleg...
Ma egy nagyon egyszerűen elkészíthető húsos ragut hoztam, amit a spárga és egy kis fehér bor igazán megbolondít.

Hozzávalók: 750 g fehér spárga, 1/2 TK só, 1/2 TK cukor, 1 közepes hagyma, némi szalonna, 60 dkg pulya apróhús, só bors, 1-2 ek liszt, 5 dkg vaj, 1 dl fehér bor (én fűszereset választottam), 250ml tejszín, 4 EK tejfől, petrezselyem


A spárgát megmossuk, lehámozzuk, a fás részét levágjuk. A szárakat nagyjából 3 cm-es darabokat vágunk. 3/4 liter vízet a fél-fél teáskanál cukorral és sóval felforraljuk. A sprárgákat 8 percig főzzük, majd jól leszűrjük. A hagymát és a szalonnát kockákra vágjuk. A pulykamellett végkony csíkokra szeljük, megsózzuk, megborsozzuk majd liszttel megszórjuk. 


A vajon megdinszteljük a hagymát és a szalonnát. Hozzáadjuk a húst, amit aranybarnára pirítunk. Hozzáadjuk a bort és a tejszínt és felforraljuk. A mártás ilyenkor már besűrűsödik. Ha szükséges tovább fűszerezzük sóval és borssal. Hozzáadjuk a tejfölt és a megfőtt spárgákat. A sonkát csíkokra vágva keverem hozzá, de ez elmaradhat. Végül petrezselyemmes megszórjuk. Hozzá röszti burgonyát vagy tésztát kínálunk.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...