2014. június 25., szerda

Szuper csokifelfújt pirított paradióval

Ha valami igazán csokisra vágytok akkor érdemes kipróbálni Nigella csokodálé felfújt receptjét.
Vasárnap ezt tettem, annyi változtatással, hogy finom liszt helyett kókusz lisztet használtam. Az eredmény pedig.... a gyerekek hangosan nyammogva ették. 

Hozzávalók:  a tésztához: 10 dkg legalább 65 %-os csokoládé, 10 dkg vaj, 20 dkg cukor, 4 db tojás, 5 dkg kókuszliszt, negyed teáskanál szódabikarbóna, kevés só.
a csokimázhoz: 15 dkg csokoládé (65 % vagy nagyobb kakaótartalommal) 5 dkg vaj, paradió pirítva és aprítva
A tészta hozzávalóival kezdjük. Ehhez a csokoládét gőz felett (mikróban is lehet) felolvasztjuk, hozzáadjuk a vajat, majd simára keverjük. Kicsit hűlni hagyjuk. Eközben a tojásokat a cukorral habosra keverjük, beletesszük a kókuszlisztet, szódabikarbónát és a csipetnyi sót. Mehet bele a csokoládés keverék, ami időközben már kissé ki is hűlt. Simára keverjük, és formákba öntjük. Ez az adag 4 nagyobb formára elegendő. Előmelegített sütőben kb. 25 percig kell sütni 175 fokon. Miközben sül, készülhet a máz is a megszokott módon.
Forró gőz felett felolvasztva a csokit, majd a vajjal simára keverve.
A csupa csokis csoda langymelegen a legfinomabb, ekkor kerül rá a csokimáz, mert a csokiből sosem elég. Tetejére a dió.. és már élvezhetjük is az ízeket. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...